ARCHÍVUM / szakmai programok

TOVÁBB ERŐSÖDIK A MAGYAR-KÍNAI VONAL A KERESKEDELEMBEN

Az elmúlt években kitűzött célokat végrehajtották, ezért ideje új célokat kijelölni a magyar-kínai együttműködésben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

KOVÁCS ZOLTÁN: FOLYAMATOSAN NŐ A TURISZTIKAI IPARÁG TELJESÍTMÉNYE, 2030-IG ELÉRHETI A GDP 16 SZÁZALÉKÁT

Magyarországon az elmúlt hét évben folyamatosan nőtt a turisztikai iparág teljesítménye, tavaly az ágazat rekordot döntve már a GDP 10,7 százalékát termelte, s ez az arány a tervek szerint 2030-ig 16 százalékra emelkedik - jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a szlovákiai Csorbatón, ahol V4-es hivatali partnereivel idegenforgalmi együttműködési protokollt írt alá szerdán.

MKIK: A GAZDASÁGBAN ÓRIÁSI AZ IGÉNY A TECHNIKUSOKRA

A magyar iparban óriási igény van technikusokra, mert nemcsak magas szakmai tudást képviselnek, hanem szerepet vállalnak a középszintű irányításban is - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzésért felelős alelnöke

MNB: 2019. JÚLIUS 1-JÉTŐL BEVEZETIK AZ AZONNALI FIZETÉSEK RENDSZERÉT

Két év múlva jelentős változások lesznek a magyar pénzügyi rendszerben, 2019. július 1-jétől a tervek szerint bevezetik az azonnali fizetések rendszerét, a hét minden napjának 24 órájában minden 10 millió forint alatti belföldi egyedi forint átutalásnak maximum 5 másodpercen meg kell valósulnia - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön Budapesten, a jegybank tájékoztatóján.

NYOLCSZÁZALÉKOS EMELÉST HOZÓ ÁLTALÁNOS BÉRRENDEZÉST JAVASOL AZ OKÉT MUNKAVÁLLALÓI OLDALA

Általános közszolgálati bérrendezés keretében nyolcszázalékos béremelést javasol a kormányzatnak az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) munkavállalói oldala, azok esetében pedig, akiknek a bére 10 éve nem nőtt, akár ötvenszázalékos lehetne elképzelésük szerint az emelés - hangzott el keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.

KAMPÁNYT INDÍT AZ ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁK NÉPSZERŰSÍTÉSÉÉRT A MAPEI KFT.

Kommunikációs kampányt indít az építőipari szakmák népszerűsítése érdekében általános iskolásoknak és szüleiknek az építőipari Mapei Kft. - mondta Markovich Béla, a társaság ügyvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.