A sportlétesítmények és azok kiszolgálásához kapcsolódó építmények kialakítása, illetve az ipari beruházások jelenthetik az építőipar legfőbb mozgatórugóit az idei év első felében is. A lakásépítési projektek felgyorsítása és a lakossági piac bővítése adhatja az építőipari bővülés nagy részét 2017-ben, ehhez azonban a munkaerőpiac beszűkülése miatt új munkaerő bevonására lenne szükség, derült ki hazánk egyik legnagyobb biztonságizár- és ajtóforgalmazó cége, az ASSA ABLOY Hungary közleményéből. Az építőipar 2016-os visszaesése ellenére a vállalat a Sherlock ajtógyár felvásárlásával szerzett lakossági portfólióbővülésének köszönhetően több mint 25 százalékos növekedéssel, 860 millió forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet.

Kötbérek elől menekülnek a kivitelezők

Továbbra is a szakemberek hiánya jelenti a legnagyobb problémát a kivitelezők számára, ami időről időre a beütemezett határidők csúszását hozza magával a beruházásokban. Az ebből adódó kötbérek komoly fenyegetést jelentenek számukra, ezért egyre többen választják a biztos utat. „Az elmúlt 2-3 évben sokat tisztult a piac, a versenyben maradók óvatosabbak lettek. Jól látszik, hogy a kivitelezők egyre jobban megbecsülik mind a velük dolgozó szakembereket, mind a beszállítói partnereket, ritkábban vágnak bele komoly váltásba, ami azt is magával hozta, hogy kevésbé árérzékeny most a piac, mint a válság idején” – magyarázta Ónody Csaba, az ASSA ABLOY Hungary ügyvezetője.

Az ipari beruházásokkal együtt pörög a turizmus

Az építőipari volumen jó része tavaly is a nagyobb ipari létesítmények építéséből eredt, melyek többsége a nagyobb megyeszékhelyeken és vidéki városokban valósult meg, többek között Szeged, Pécs, Győr és Kecskemét környékén. „Megfigyelhető, hogy az ilyen beruházásokat követően nagyon hamar megindulnak a vendéglátó-ipari és turisztikai fejlesztések is a környéken, ami komoly előnyt jelent az adott térségnek” – emelte ki Ónody Csaba. A leggyakoribb ezeken a helyeken, hogy 20-50 szobás apartmanok és kisebb hotelek épülnek a fellendülő vendégforgalom kiszolgálására, a nagy szállodai beruházások viszont továbbra is a fővárosra koncentrálódnak.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu /Fotó:mti)