A kampány a tervek szerint április végén, május elején kezdődik, első körben minimum 40 iskolába szeretnének eljutni, ahol a Magyar Építőipari Szakember Közösség tagjai személyes példájukkal szeretnék meggyőzni a családokat, hogy válasszon minél több gyerek építőipari szakmát - közölte az építőanyag-gyártó vállalat ügyvezetője.

Hozzátette: az építőipar növekedése 8 százalékos lehet az idén, a bővülés egyik legnagyobb gátja a szakemberhiány.

Markovich Béla felidézte, tavaly júniusban hozták létre a Magyar Építőipari Szakember Közösséget, amelynek  560 tagja van, de még ebben az évben szeretnék elérni az ezres taglétszámot. A szervezet egyebek mellett kedvező kötelező építőipari felelősségbiztosítási, üzemanyag- és telefon-vásárlási lehetőséggel, valamint képzésekkel segíti tagjait.

Az ügyvezető elmondta: a Mapei Kft. 2016-os árbevétele elérte a 10,2 milliárd forintot, ez mintegy félmilliárd forinttal több a 2015-ösnél.

A társaság a tervek szerint 2017-ben Sóskúton bővíti raktározási és gyártási kapacitásait, a beruházásra 2,4 milliárd forintot fordítanak.

A Mapei ebben az évben folytatja az internetes szakember-ajánló oldal bővítését megbízható építőipari szakemberek elérhetőségével.

Markovich Béla kiemelte emellett, hogy különböző képzési programokat indítanak kifejezetten építőipari szakembereknek.
Veronica Squinzi, a Mapei Csoport stratégiai igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a csoportnak világszerte 81 leányvállalata van 54 országban, 73 gyártóegysége 34 országban, valamint 18 kutatóközpontja, és több mint 9000 ezer munkatársat foglalkoztat.

A csoport 2016-os árbevétele 2,3 milliárd euró volt, 3,9 százalékkal több ez előző évinél.



(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti / Fotó: pinterest)