A kormány döntése értelmében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján intézkedik a Malév GH Zrt. felszámolási eljárásnak megindításáról.

A Malév GH Zrt. 2012 - a Malév Zrt. felszámolása - óta alapvető finanszírozási problémákkal küzdött. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér földi kiszolgálói piacán fennálló erős verseny nagyban hozzájárult a társaság veszteséges működéséhez és nehéz likviditási helyzetéhez.
Közölték: a Malév GH-nak ugyan sikerült a 2017-ben megkezdődött reorganizáció eredményeként 2018-ban szerény mértékű nyereséget elérnie, azonban a korábbi években felhalmozott, jelentős veszteségét nem sikerült ledolgozni. Végül a koronavírus járvány hatására világszinten lebénult légi közlekedés miatt a Malév GH kritikus gazdasági helyzetbe került és 2020 júniusára fizetésképtelenné vált. Mivel az Európai Bizottság (EB) a Magyar Állam által a Malév GH Zrt. részére nyújtott állami támogatás ügyében 2019. október 28-án hivatalos vizsgálatot indított, ezért a társaság pénzügyi, likviditási nehézségeinek kezelésére az állam további forrást nem biztosíthat - tették hozzá.
Korábbi közlés szerint az EB a vizsgálatot annak megállapítása érdekében indította, hogy megfelelnek-e a közösségi szabályoknak a Malév GH részére különböző magyar állami tulajdonú társaságok által körülbelül 21 millió euró értékben nyújtott támogatások. A Malév 2012-es csődje óta pénzügyi nehézségekkel küzdött, és több cég, az MNV mellett a Tiszavíz és a Magyar Fejlesztési Bank is számos intézkedéssel támogatta azóta a működését.
Három évvel ezelőtt a rivális Budport panaszt nyújtott be, rámutatva, ezen tőkeinjekciók, adósságelengedések és kölcsönök nem összeegyeztethetőek az európai uniós előírásokkal. Az EB akkori álláspontja szerint ezek az intézkedések állami támogatásnak minősülnek, így fennáll a versenyszabályok megsértésének veszélye, annak, hogy a vállalkozás tisztességtelen előnyhöz jutott a budapesti repülőtéren működő más földi kiszolgálókkal szemben.
A nyilvános cégadatok szerint 2018-ban a foglalkoztatottak száma átlagosan 432 volt.
(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:mti, twitter, pixabay)