A Központi Statisztikai Hivatal kedden tette közzé, hogy májusban a
kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,8 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint csalódást keltő a májusi adat, ugyanis ez a bővülés a tavaly májusi alacsony bázis következménye. Idén bár április-májusban már javában zajlott a gazdaság újraindítása és a járványügyi korlátozások enyhítése, ez érdemi javulást nem hozott a kiskereskedelem számára. Az újraindulás elsősorban a szolgáltatószektor számára jelenthet hatalmas lökést, a kiskereskedelmi adatok azonban nem veszik figyelembe ezt a szektort.
Mindezek ellenére az elemző töretlen optimizmussal várja a júniusi adatot és a felpattanást. Ebben nagy segítség lehet a Labdarúgó Európa-bajnokság, amely ismét turistákat hozott Magyarországra és segíthette a kiskereskedelmi szektort is.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában közölte, a kiskereskedelmi forgalom májusban mért 5,8 százalékos bővülése elmaradt a várakozásoktól. A háztartások feltehetően a vásárlások helyett a megnyíló szabadidős tevékenységek felé fordultak.
Hozzátette, a forgalom növekedését a fokozatos nyitás után támogatja, hogy a következő hónapokban egyre többen térnek vissza a munkahelyekre, valamint a korlátozásokkal nem érintett ágazatokban továbbra is dinamikus a bérnövekedés. Emellett az elhalasztott fogyasztás is szerepet játszhat a kiskereskedelmi forgalom várható stabiliálódásában.
Idén 3 százalék körül nőhet a kiskereskedelmi forgalom, jövőre azonban az idei év eleji alacsony bázis és a gyermeket nevelők számára tervezett személyi jövedelemadó (szja) visszatérítés hatására kétszámjegyű növekedésre számít az elemző. A járványhelyzet előtti szint elérése a második félévben várható a kiskereskedelemben.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint a kiskereskedelmi forgalom a várakozásoknak megfelelően bővült májusban, amelyet a korlátozások lazítása és a gyenge bázisidőszaki adat magyaráz.
Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene már meghaladta a 2 évvel korábbit, azonban az egyes termékcsoportok forgalma eltérően alakult 2019-hez képest. Bár éves alapon az üzemanyag-kereskedelem és a nem-élelmiszer kereskedelem is erőteljesen nőtt, a két évvel korábbi szintjét csak az utóbbi érte el. Az üzemanyag-kereskedelemre a nemzetközi forgalom korlátozása, illetve az otthoni munkavégzés elterjedtebbé válása gyakorolt negatív hatást.
A korlátozások enyhülésével, illetve a foglalkoztatás bővülésével a kiskereskedelmi forgalom további emelkedésére számít a következő hónapokban, így a fogyasztás növekedési hozzájárulása pozitív lehet. Ezt legfeljebb egy esetleges negyedik hullám változtathatná meg - vélekedett.

 

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:mti, pixabay)