Feldman Zsolt kiemelte: a versenyen kilenc olyan céget látogattak meg a résztvevők Északkelet-Magyarországon, amelyeknél kimagasló szerepet játszik az innováció, ami hosszú távra biztosítja a versenyképességet.

Hozzátette, a Coop Rally másik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a cégek igénylik: a kormány, illetve a szaktárca, valamint a szakmai és civil szervezetek minden eszközt használjanak fel a magyar fogyatók magyar termékek felé orientálásában. Emellett segítséget várnak a fejlesztéseiknél, beruházásaiknál is.

Látni kell, hogy az élelmiszer-előállítás és -kereskedelem is üzlet, és az üzlet akkor működik a legjobban, ha személyes kapcsolatok vannak a résztvevők között. A Coop Rally pedig ezeket a  kapcsolatokat erősítette a termék-előállítók, a kereskedők és a fogyasztók között - mondta Feldman Zsolt.

Tóth Géza, a Coop Hungary Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek úgy fogalmazott: "a minőségi magyar élelmiszerekért" jelmondat jegyében megtartott rendezvény széles körű publicitást biztosított a minőségi magyar élelmiszereket előállító cégeknek és az azokat árusító kereskedőknek.

Az idei Coop Rallyn mintegy 300 résztvevő száz autóval kilenc céget keresett fel; 735 kilométert tettek meg Albertirsától Szikszón át Mátészalkáig.

 

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:mti)