Marius Berlemann, a ProWein vásárok projektigazgatója a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy németországi vásár a bor- és szeszipari ágazat legnagyobb és legfontosabb szakmai rendezvénye a világon.

A ProWeinra évente 6300 kiállító érkezik a világ valamennyi mérvadó borvidékéről, standjaikat, valamint az 500 kísérőrendezvényt 55 ezer szakmai látogató nézi meg 126 országból. A tapasztalatok szerint kétharmaduk a ProWeinon méri fel a nemzetközi trendeket - jegyezte meg.

A ProWein minden évben megrendezi a sanghaji szakvásárát is, Hongkongban és Szingapúrban pedig felváltva tartanak vásárt.

Török András, az MTÜ gasztronómiáért és bormarketingért felelős igazgatója elmondta: nyílt pályázaton húsz termelőt választottak ki arra, hogy a ProWein idei magyar, 300 négyzetméteres közösségi standján bemutatkozzanak válogatott boraikkal. Kilenc szakmai szemináriumot hirdetnek, a standon a borokhoz méltó ételeket, italokat is kínálnak az érdeklődőknek, és a tematikus kóstolást is lehetővé teszik - közölte.

Török András hangsúlyozta, hogy az MTÜ kihasználja a ProWein adta egyéb lehetőségeket is, ezért a vásár nagyelőadójában egyórás Tokaj-kurzust tartanak, és a ProWein Goes City rendezvényein is részt vesznek magyar borokkal.

A ProWeinon külön standon állít ki a nyolc fiatal magyar borászt képviselő Happy Hungarian Wines, illetve a Tokaj Disznókő, a Grand Tokaj és Dúzsi Tamás Pincészete.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:mti)