A KSH legfrissebb közlése szerint augusztusban az ipari termelés volumene a munkanaphatástól megtisztított index és a kiigazítatlan index alapján egyaránt 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi szerény, 0,2 százalékos emelkedés után.

Az államtitkár szerint a megszokott ágazatok mozgatják az ipart, a járműgyártás ebben a hónapban 5 százalékkal nagyobb értékű terméket bocsátott ki, mint egy évvel ezelőtt. A járműgyártáson belül dinamikusan, mintegy 10 százalékkal fejlődött az alkatrészgyártás, a gumigyártás pedig 5,2 százalékkal nőtt.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) körülbelül a felét adják az ipari termelésnek. A kormány annak érdekében, hogy minél több magyar kkv legyen beszállító, elindította a beruházási fejlesztési programot, amelyre idén a kormány mintegy 6 milliárd forintot költ.

Hangsúlyozta, hogy a magyar ipar fejlődését a folyamatban lévő beruházások garantálják, nagy ütemben folytatódik például a zalaegerszegi autóipari tesztpálya építése, amely jövőre megkezdi működését.

Az NGM közleménye szerint az ágazat folyamatos erősödését jelentősen támogatta augusztusban a járműipar, a fémipar, az elektronikai ipar, valamint a gépgyártás dinamikus bővülése. 2010 óta több mint 36,4 százalékkal, 2014 elejétől pedig 19,6 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye.

A konvergencia programmal összhangban lévő beérkezett ipari adatok, a beruházások növekedése, valamint a hazai és nemzetközi bizalmi indikátorok egyaránt azt jelzik, hogy az ágazat termelésének további bővülésére lehet számítani. Ezen túlmenően az ipar fejlesztését az Irinyi Terv is támogatja - közölte az NGM.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:magyarhirlap.hu)