A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett első becslése szerint februárban az ipari termelés 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal emelkedett az ipari kibocsátás februárban. A termelés az év első két hónapjában 5,4 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában arra utalt, hogy az új kapacitások folyamatos beindulásával a következő hónapokban gyorsuló ipari termelési trend alakulhat ki, és ezt a legutóbbi üzleti felmérések - így a BMI trendje - is alátámasztják. Idén 8 százalékos növekedést várnak az ING elemzői, a tervezett új kapacitások beindulását is feltételezve.

Az elemző szerint a januárit követő visszaesést elsősorban az erős bázishatás magyarázza, hiszen tavaly februárban minden idők egyik legmagasabb hó/hó növekedését regisztrálta az ipar. A német ipari teljesítmény vártnál jóval gyengébb adata közvetve szintén negatívan érinthette a szektort.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kiemelte: a várakozásoknak megfelelően lassult februárban januárral szemben  az ipari termelés növekedési üteme, ami összhangban van a német és a cseh ipar februári lassulásával. Az ipari termelés idei gyorsulását az év során üzembe lépő új feldolgozóipari kapacitások is támogathatják. Az ipar élénkülése a második fél évben lehet látványosabb a tavalyi második félévi gyengébb bázis miatt.

Idén összességében 7 százalék fölé gyorsulhat az ipari termelés növekedése a tavalyi 4,8 százalék után, ami jelentős mértékben hozzájárulhat a GDP-növekedés idei gyorsulásához - írta.

Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások - tette hozzá a Takarékbank elemzője.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője is kiemelte, hogy a magyar ipar teljesítménye függ a nemzetközi környezettől, és a februári német ipari adatok gyengére sikerültek. Ez óvatosságra ad okot magyar szempontból, mivel Magyarországnak Németország a legnagyobb kereskedelmi partnere - közölte. További kockázatot jelentenek az elemző szerint Donald Trump amerikai elnök már bejelentett és tervezett intézkedései, amelyek feszültséget kelthetnek a globális kereskedelemben. Ugyanakkor pozitív hatással lesznek a magyar ipar teljesítményére a következő 1-2 évben kiépülő új - többek között járműipari - gyártókapacitások.

A jelenlegi kilátások alapján 2018-ban a magyar ipar 5 százalék körüli emelkedésre lehet képest - írta.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője közölte: decemberben és januárban is kifejezetten erős volt az ipari teljesítmény a havi indexek szerint, ehhez képest a februári további 0,5 százalékos havi növekedés kedvező. Hozzátette: az ipari kilátások továbbra is pozitívak, magas szinten állnak az üzleti bizalmi indexek, jól alakul a konjunktúra a főbb exportpiacokon, illetve a korábbi évek kapacitásbővítései a szektorban kezdenek beérni. Az idei évben így gyorsulhat a kibocsátás növekedésének üteme, az év egészében az ipari teljesítmény növekedése meghaladhatja majd az 5 százalékot, a GDP-növekedésnek stabil bázist jelentve - húzta alá.

(Forrás:kereskedelmiszektor.hu, mti/Fotó:pinterest)