ARCHÍVUM / kiskereskedelem

VARGA MIHÁLY: TARTÓS MARAD AZ ÉPÍTŐIPAR DINAMIKUS TELJESÍTMÉNYE

Tartós marad a következő hónapokban az építőipar dinamikus teljesítménye, ezt vetíti előre, hogy az építőipar augusztus végi szerződésállománya 90 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.

 

A KORMÁNY 300 MILLIÁRD FORINTOT BIZTOSÍT AZ ÉLELMISZERIPAR FEJLESZTÉSÉRE

Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosít  - mondta Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari körkép őszi programsorozatának rendezvényén, Budaörsön, kedden.

 

ÁTLÉPI BUDAPEST KÜSZÖBÉT A STARBUCKS

Hét évvel a magyar piacra lépést követően a Starbucks megérkezik Szegedre. A tervek szerint az első névre szóló kávét még idén elkészítik az egyetemvárosban. A munkatársak toborzása már elkezdődött.

 

 

NOVEMBERTŐL EMELI A BÉREKET AZ AUCHAN

Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően.

 

KÖZGAZDÁSZ: FOLYAMATOSAN NŐ A KISKERESKEDELMI FORGALOM

Folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom, aminek egyik oka az online pénztárgépek bevezetése lehet - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

 

ERŐS FÉL ÉVRŐL SZÁMOLT BE A TESCO, KIUGRÓ EREDMÉNY KÖZÉP-EURÓPÁBAN

A gazdálkodási átalakítási folyamatban elért "erőteljes előrelépésről" számolt be szerdán Londonban közzétett féléves eredményjelentésében a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat tájékoztatója szerint a cég nyereségessége kiugró mértékben javult a közép-európai térségben.