ARCHÍVUM / iparági hírek

KSH: FOLYTATÓDOTT A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐI ÁRAK CSÖKKENÉSE

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 2,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 8,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 9,6 százalékos növekedéséből adódott - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

CZERVÁN GYÖRGY: AZ AGRÁREXPORT TELJESÍTMÉNYE ÉVEK ÓTA KIVÁLÓ

A magyar gazdaság növekedésének húzóereje volt a mezőgazdaság 2016-ban, az agrárexport teljesítménye évek óta kiváló - mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

 

KSH: 4,5 SZÁZALÉKKAL NŐTT A KISKERESKEDELMI FORGALOM 2016-BAN

A kiskereskedelmi forgalom volumene 4,5 százalékkal nőtt 2016-ban az előző évi 5,8 százalék után, a naptárhatástól megtisztított adat 4,6 százalékos növekedést mutat - jelentette második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

HASZNÁLTAUTÓ.HU: A SZEMÉLYAUTÓ-IMPORT 9 SZÁZALÉKKAL NŐHET

A tavalyi 12-13 százalékosnál alig alacsonyabb, 11,5 százalékos bővülésre számítanak a használtautó piacon a kereskedők az idén, az import szerepe azonban visszaesik, bővülése jelentősen lassul - közölte a Használtautó.hu autós portál felmérésének adatait.

LÍZINGSZÖVETSÉG: 2016-BAN AZ ÚJ KIHELYEZÉSEK ÖSSZEGE 9 SZÁZALÉKKAL EMELKEDETT

A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az elmúlt évben az új kihelyezések összege 518 milliárd forintra rúgott, ami 9 százalékkal magasabb az előző évinél - mondta Tekse Kálmán, a szövetség alelnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

LASSULT A MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐI ÁRAK CSÖKKENÉSE

Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 4,7 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbiakhoz képest a novemberi 5,5 százalékos csökkenés után. A növényi termékek ára 11,8 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 8,4 százalékkal nőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).