ARCHÍVUM / kiskereskedelem

KSH: 479 MILLIÓ EURÓ VOLT A KÜLKERESKEDELMI TÖBBLET OKTÓBERBEN

Euróban kifejezve az export értéke 6,8 százalékkal, az importé 4,1 százalékkal nőtt októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a második külkereskedelmi becslését. Az első becslés szerint az export 6,7 százalékkal, az import 3,6 százalékkal emelkedett.

KARÁCSONY - DECEMBER 24-ÉN A BOLTOK A LEGTÖBB HELYEN DÉLIG VAGY 14 ÓRÁIG LESZNEK NYITVA

Az üzletek december 24-én általában délig, illetve 14 óráig várják a vásárlókat, december 31-én viszont akár 18-ig is nyitva tartanak - közölték az MTI által megkérdezett áruházláncok.

KSH: A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS AZ IPARI TERMELÉS HÚZTA A HARMADIK NEGYEDÉVI GAZDASÁGI NÖVEKEDÉST

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévében 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a harmadik negyedévi növekedéshez a szolgáltatások 2,1, az ipar 1,5, az építőipar 1,0 százalékponttal járult hozzá - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

KÖZGAZDÁSZ: KIEGYENLÍTETT FEJLŐDÉS VOLT A MAGYAR GAZDASÁGBAN A HARMADIK NEGYEDÉVBEN

Kiegyenlített növekedés volt a magyar gazdaságban a harmadik negyedévben a GDP-t adó ágazatok között - mondta Csath Magdolna közgazdász.

ELKEZDŐDÖTT AZ EXTREME DIGITAL ÉS AZ EMAG EGYESÜLÉSE

Elkezdődött a magyar tulajdonú Extreme Digital és a dél-afrikai hátterű eMAG magyarországi leányvállalatának egyesülése, miután októberben a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta a fúziót, a végleges összeolvadás hét-nyolc hónap alatt történik meg - mondta Várkonyi Balázs, az Extreme Digital Zrt. ügyvezetője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

KSH: 18,8 SZÁZALÉKKAL NŐTTEK A BERUHÁZÁSOK A MÁSODIK NEGYEDÉVBEN

A második negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházásoknak a tavalyi év egészét jellemző dinamikus bővülése. A fejlesztések volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év időszakának szintjét, amikor 16,2 százalék volt az emelkedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).