ARCHÍVUM / nagykereskedelem

AZ EU ÚJ PIACVÉDELMI SZABÁLYOKAT LÉPTETETT HATÁLYBA

Az Európai Unió új piacvédelmi szabályokat léptetett hatályba az olyan országokból származó támogatott dömpingáruk behozatalával szemben, amelyekben jelentős az államilag előidézett piaci torzulás - közölte az Európai Bizottság szerdán.

 

LASSULT AZ INFLÁCIÓ SZEPTEMBERBEN

Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ilyenkor, az előző havi 2,6 százalék után. Augusztushoz viszonyítva az árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

70 VÁLLALKOZÁS 13,5 MILLIÁRD FORINTBÓL BŐVÍTHETI KAPACITÁSÁT

Versenyképességének és termelékenységének erősítésére 13,5 milliárd forint támogatást nyert el 70 mikro-, kis- és középvállalkozás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, amellyel több mint 27 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden.

 

CSÚCSKÖZELBEN MARADT A GKI KONJUNKTÚRAINDEXE AUGUSZTUSBAN IS

A júliusi történelmi csúcs után enyhén, hibahatáron belül csökkent a Gazdaságkutató Intézet (GKI) konjunktúraindexe, az üzleti bizalmi index az előző havinál kissé alacsonyabb, a fogyasztói viszont magasabb lett - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

 

A KEVESEBB MUNKANAP MIATT CSÖKKENT AZ IPARI KIBOCSÁTÁS ÁPRILISBAN

Áprilisban az ipari termelés volumene 3,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a márciusi kimagasló 14,1 százalékos növekedést követően. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 2,5 százalékkal nőtt. A jelentős eltérést a kiigazított és a nyers adat között az okozta, hogy idén áprilisban hárommal kevesebb munkanap volt, mint egy évvel azelőtt - jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

NGM: NEMZETKÖZI SZAKÉRTŐK IS ELISMERIK A MAGYAR GAZDASÁG TELJESÍTMÉNYÉT

A nemzetközi szakértők is elismerik Magyarország teljesítményét, az IMF, a Fitch Ratings, az EBRD és a Európai Bizottság is igen pozitívan értékeli az ország múlt évi gazdasági tevékenységét és jövőbeni kilátásait - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában.